Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Gyengénlátó Változat

HATALMAS SIKERT ARATOTT MOTORÉPÍTŐ CSAPATUNK A MOTOSTUDENT VILÁGVERSENYEN

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A Kenji Racing team motorja lett kategóriájában a legkönnyebb és a második leggyorsabb jármű. Idén októberben 5. alakalommal került megrendezésre a Nemzetközi Motostudent verseny Spanyolországban. Magyarországról egyedüli csapatként a kecskeméti motorépítőknek sikerült kijutnia a megmérettetésre, amelyen 15 ország 70 csapata vett részt elektromos és belsőégésű kategóriában.  A Kenji Racing Team ráadásul mindkét kategóriában indult, erre csupán 4 csapat vállalkozott.

A kecskemétiek elsőként 2016-ban vettek részt a versenyen, akkori motorjuk vázát innovatív technológiával, alumíniumhab/szénszövet kompozitból készítették el. Az új motoroknál ennek a továbbfejlesztésére koncentráltak, aminek meg is lett az eredménye. A 4 napos kihíváson számos versenyszámmal kellet szembenéznie a 16 fős csapatnak. Az első napokon prezentálniuk kellett a tervezés menetét és az iparosításos projektjüket, emellett elkezdődött a gépek átvétel is. Ez az egyik legfontosabb és legizgalmasabb része a versenynek, hiszen ekkor derül ki, hogy megfelel-e a motor a 150 oldalas szabályzat minden pontjának, kibírja-e a terheléses tesztet - ahol frontálisan 3000 Newtonnal, az ülésen keresztül 2500 Newtonnal terhelik meg a motorkerékpárokat-  vagy a dinamikus részén, ahol a teljes pályán a szervezők pilótái próbálják ki a gépeket. A Kenji Racing Team motorjai mindennek megfeleltek, sőt az elektromos gépátvételnél kiderült, hogy övék lett a mezőny legkönnyebb motorja, 107,5 kg-al.  A szabadedzések során az elektromos motorral a 4. legjobb köridőt futották, így a 2. leggyorsabb motor lett a kecskeméti. Ezt az időeredményt sikerült az időmérő alatt is tartani. A végső futamon a 3. helyre küzdötték fel magukat, sajnos az akkumulátor túlmelegedése miatt idő előtt ki kellett állniuk. A csapat ettől függetlenül sikerként értékeli a versenyt, hiszen kevesen vállalták, hogy mindkét kategóriában indulnak. A benzines motorral sikerült végig vinniük a versenyt, az elektromossal - ami pedig teljesen új vonal a csapat számára -, ott voltak az élmezőnyben. Lelkesedésük töretlen s máris az újításokon törik a fejüket!

Gratulálunk a Kenji Racing Teamnek!

Partnereink