Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Gyengénlátó Változat

Sprint forduló látogatás a ShiwaForce.com Zrt-nél

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

 

Sprint forduló

 

 

A Neumann János Egyetem hallgatóinak egy csoportja egy tanulmányi kirándulás keretében a ShiwaForce.com Zrt-nél részt vehetett egy Scrum sprint fordulón 2018. november 7-én. Az első órában Földházi Csaba egy rövid áttekintést tartott az agilis rendszerekről, valamint arról, hogy milyen módszert használnak a cégnél. Az előadás nagyon lekötötte a hallgatókat a vicces hasonlatok, példák és érdekes tényeknek köszönhetően. 

A második órában egy csapat beszámolóját láthatták a hallgatók. A csoport nagyon közvetlenül viselkedett, ezért az egész inkább egy társasági beszélgetésnek hatott, mint sem egy hivatalos eseménynek. Az előadók próbáltak figyelemmel lenni a hallgatókra olyan formában, hogy megpróbálták nem a szakszavakat használni, hanem könnyen érthetően elmagyarázni a dolgokat. 

A rendezvény utolsó órájában részletesebben el lett magyarázva magának a módszer teljes működése, valamint példák segítségével az is, hogy hogyan is használják ezt a gyakorlatban. Ezáltal pontosabb képet kaptak a hallgatók, hogy egy ilyen forduló hogyan is illeszkedik pontosan  a cég folyamataiba. Ez a magyarázat körülbelül 45 perc volt. A fennmaradó 15 percben fel lehetett tenni kérdéseket, észrevételeket melyek között voltak érdekes meglátások és közös észrevételek, melyeket az előadóval megvitattak.

Partnereink