Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Gyengénlátó Változat

Lezajlott a III. Egy nap alatt a logisztika körül című verseny – 2019.01.25-26.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

 19 csapat vágott neki 2019. január 25-én az Egy nap alatt a logisztika körül című versenynek a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karán. A középiskolás diákok 24 órán keresztül versengtek egymással. Az esemény programjai között szerepelt gyárlátogatás a Phoenix Mecano Kecskemét Kft-nél és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél, illetve egyetemi labortúra is. Több játékos feladattal várták a szervezők a diákokat, mint például repülőgép gyártása.

 A fő feladat, egy projektmunka elkészítése volt, melynek témáját a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szolgáltatta. Egy raktárépületet kellett megtervezniük a csapatoknak, valamint makett formájában meg is kellett valósítaniuk tervüket.


Értékes nyeremények kerültek kiosztásra a résztvevő csapatok között. Az első helyezett csapat minden tagja EFOTT fesztivál bérletet, illetve a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. felajánlásából makett autót kapott. A második helyezett csapat a HILTI Szerszám Kft. felajánlásából fúrógépet és csavarhúzó készletet kapott. Továbbá kiosztásra került még szabaduló szoba jegy a Sweet Escape jóvoltából, fürdőjegyek a Kecskeméti Fürdő jóvoltából.

 Helyezések:

I. helyezett csapat – Kandó Elit 2.0

                Tagok:  Börönte Dániel, Kis Csaba, Gerencsér Alex László

Iskola: Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Szakközépiskolája és Szakiskolája

 

II. helyezett csapat – MBL Logistics

                Tagok: Kiss Bettina, Labancz Lili, Balázs Marcell

                Iskola: Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

 

III. helyezett csapat – ilLOGal

                Tagok: Bogáromi Bence, Pásztor Dénes, Gáspár Janka

                Iskola: Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Partnereink