ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA
KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI IGAZGATÓSÁG
Mint-a-Parlament
Az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező
rendezvény, felsőoktatásban résztvevő hallgatók
számára
A program rövid leírása:
A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó
munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját. A hallgatók a
program során kiegészíthetik elméleti ismereteiket és kipróbálhatják magukat a
képviselők szerepében.
A Mint-a-Parlamentre jelentkező csoportok a jelentkezéssel egy időben egy
logóval ellátott frakcióprofilt és a meghirdetett témák közül egyhez törvényjavaslatot
nyújtanak be, melyet szeretnének előterjeszteni a program ülésnapján. A jelentkezett
csoportok közül a szervezők hatot választanak ki, a benyújtott anyagok minősége és a
jelentkezési gyakoriság alapján.
A kiválasztott hat csoport anyagait egy szakértő bizottság értékeli a következő
szempontok szerint:
szakszerűség (mennyiben felel meg egy törvényjavaslat formai követelményeinek),
kidolgozottság (az adott területet mennyire részletesen szabályozza figyelembe véve
a téma összetettségét)
felkészültség (választott témában való jártasság),
kreativitás (újító javaslatok megjelenése).
A bizottság által legtöbb pontot szerzett frakció törvényjavaslata kerül az
ülésnapon megtárgyalásra, melyhez minden frakciónak lehetősége van módosító
javaslatokat írni.
Az ülésnapon bizottságokban, a törvényalkotási bizottság ülésén, illetve plenáris
ülésen vitáznak. A program végén szavazásra kerül sor, ahol a törvényjavaslat
elfogadásra vagy elutasításra kerül.
A „játék” kimenetelét az befolyásolja, hogy az egyes frakciók hogyan tudják
megnyerni a más véleményen lévőket maguknak. A meggyőzésre azért lesz szükség,
mert minden frakció egyenlő létszámban képviselteti magát. A program végén a
résztvevő csoportok sajtótájékoztatót tartanak, és véleményt nyilvánítanak a meghozott
új törvényről.
Helyszín: Országház (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.)
Időpont: Az ülésnapra 2025. december 3-án (szerdán) kerül sor. Felhívjuk
figyelmüket, hogy az időpontok a parlamenti programok függvényében változhatnak.
Választható témák:
• választójog
• 4 napos munkahét
• kiberbiztonság
• a mezőgazdaság és az éghajlati változások
• mesterséges intelligencia hatása a munkaerőpiacra
Budapest, 2025.október 7.