IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj 2022/2023.
Tudás, célok, életutak
Immár sokadik alkalommal került meghirdetésre az IBC Szakmai Ösztöndíja az NJE hallgatóinak körében. Nagy örömünkre szolgált, hogy ebben a félévben ismét sikerült több hallgató érdeklődését felkeltenünk, melynek eredményeképp számos pályázat érkezett a megadott határidőre. Ezúton is köszönjük mindazok segítségét, akik bármilyen módon is hozzájárultak ahhoz, hogy ez a lehetőség minél szélesebb körben eljuthasson az egyetem hallgatóihoz!
A pályázók személyes meghallgatására 2023. június 06-án került sor, ahol az Neumann János Egyetem részéről megtisztelő módon Halczman Szilvia tanárnőt és Csík Norbert tanár urat ismét a bíráló bizottság tagjai közt tudhattuk.
A hat pályázó személyében hat, szinte teljesen különböző életutat ismerhettünk meg. A közös alap az informatika világa utáni mély érdeklődés volt, ami az önképzés, tapasztalatszerzés, ezáltal a valóban használható tudás megszerzésén át szerteágazó életutakhoz vezetett. Volt, akit a hardver oldal érdekelt leginkább, így ezen a területen halmozott fel olyan szakértelmet, mellyel bármely infrastruktúra üzemeltetéssel kapcsolatos állást magabiztosan megpályázhatna. Volt, akit a szakma szoftverfejlesztői aspektusa fogott meg, így számos programozási nyelvet megismerve már most képes lenne egy fejlesztői csapatban hatékonyan dolgozni. És természetesen megjelent az arany középút is a gépközeli programozás, áramkör tervezés és automatizálás formájában, ami jó mérnöki logikára alapozva ugyancsak piacképes tudásnak bizonyul napjainkban.
A szakmai érdeklődés diverzitása mellett nagyon érdekes volt belelátni a jelentkezők személyes világába. Volt, aki a pálya elején járva a lehetséges orientációkat latolgatta. Láttunk kiforrott terveket a karrierépítés terén konkrét célokkal, emellett olyan jelölttel is beszélgettünk, aki pár év kihagyás után, a korábbi alapokra építve tervezte újra a jövőjét. Mindannyiuknál közös vonás volt a céltudatosság, a tanulás iránti belső késztetés, de legfőképp az, hogy mindezért tenni is hajlandóak.
Mi sem bizonyítja jobban az informatika, mint tudományág szerteágazóságát, mint az a tény, hogy ennyire különböző érdeklődési körök mindegyikében kristálytisztán láttuk a sikeres szakmai karrier lehetőségét.
Két pályázóval már az őszi félévben is találkoztunk és nagyon jó volt látni a személyes és szakmai fejlődésüket ezen a rövid időtávon is. A korábbi tapasztalatot beépítve bátrabbak és lényegre törőbbek voltak. Reméljük, hogy akik most először vettek részt a meghallgatáson, ők is tudnak majd építkezni a megtapasztaltakból.
Természetesen nagyon nehéz feladatnak bizonyult a hat pályázó közül az egyetlen nyertest kiválasztani. A döntést leginkább az befolyásolta, mennyire kiforrottak a jelölt tervei, ki mely szakaszán áll az eltervezett fejlődésének, és kinek van szüksége leginkább egy aprócska támogatásra, ami a megálmodott úton tovább segíti.
Az ösztöndíjat valójában minden pályázó megérdemelte volna, ebben a bizottság minden tagja egyetértett. Ezúton köszönjük minden jelentkezőnknek az őszinte beszélgetés élményét, s kívánjuk, hogy a kitűzött céljaikat minél gyorsabban elérve legyenek sikeresek a választott szakmájukban!
A pályázókat is megkérdeztük, hogy ők miként látják a pályázatot, a személyes meghallgatást. Az alábbiakban néhány vélemény olvashattok:
Miért pályáztad meg az ösztöndíjat?
„Az ösztöndíj anyagi oldala mellett, fontos számomra – hosszútávon gondolkodva – egy lehetséges munkahely, illetve kapcsolat kiépítésének a lehetősége, valamint kipróbálni magamat egy állásinterjúhoz hasonló helyzetben, kicsit jobban rálátni a munkaerő piacra, hogy mi vár majd rám az iskola elvégzése után.” B. Krisztián
„Úgy gondolom az egyetemi évek alatt sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőnk alakításába mind karrier, mind tapasztalat szempontjából. Erre tökéletes lehetőségnek találtam a pályázatot, hiszen hasonló procedúrán kell végigmenni, mint egy állásra jelentkezésnél, illetve, ha megnyeri valaki, lesz egy lehetőség a kezében, amivel könnyebben el tud indulni a munka világában.” P.Bence
Hogyan gondolsz vissza a pályázat elkészítésére, mennyire volt nehéz/könnyű elkészíteni/beszerezni a szükséges dokumentumokat?
Volt, aki az önéletrajz és a motivációs levél elkészítését, volt, aki a versenyeredmények igazolásának beszerzését látta egy kissé nehéznek, de összességében a válaszadó hallgatók mindegyike viszonylag egyszerű feladatnak ítélte meg a pályázat elkészítését, a dokumentumok beszerzését.
Aki másodszorra volt: milyen gondolatokkal indultál neki a második alkalomnak?
„Remélem most megkapom 😀 Igazából én azzal a tudattal indultam neki, hogy egy képet kapjak arról, hogy az elmúlt félévben hogyan is változtam, az az út/cél, amit kitűztem magamnak sikerült-e, külső ember véleménye, hogy ő hogyan lát engem, mint diák vagy kolléga.” K. Marcell
Meséld el: hogyan érezted magad a személyes meghallgatás előtt, alatt, után?
„A személyes meghallgatás előtt izgultam egy kissé, de amint bementem már éreztem, hogy teljesen feleslegesen volt bennem bármennyi izgalom is. A meghallgatás alatt számomra nagyon gyorsan telt az idő, csak jöttek a kérdések, melyekre én legjobb tudásom szerint válaszoltam. A meghallgatás után megmondom őszintén egy kis csalódottságot éreztem, azt hittem, hogy lesz még több kérdésük is számomra, hogy még tovább tudunk beszélgetni.” E. Endre
„A személyes meghallgatás előtt egészséges mennyiségű drukk volt bennem, de szerencsére nem kellett sokat várakoznom, így nem volt időm izgulni sem. A meghallgatás elején egy kicsit zavarban voltam, de a végére teljesen feloldódtam, tényleg egy kellemes légkörben folytatott kötetlen beszélgetésről volt szó. Utána pedig elégedett voltam, hiszen úgy sikerült az interjú, ahogyan azt terveztem.” P. Bence
Hogyan gondolsz vissza a személyes meghallgatásra? (Olyan volt-e amilyenre számítottál, vagy sem?)
„Nagyjából ilyen személyes meghallgatásra számítottam, viszont nem gondoltam volna a meghallgatás előtt, hogy majd ilyen jó lesz bent a hangulat.” E. Endre
„Nagyából ilyenre számítottam, bár több szakmai kérdésre számítottam, itt inkább a személyes motivációról, illetve szakmai elhivatottságról volt szó.” B. Krisztián
„A személyes meghallgatástól jobban tartottam, mint kellett volna, sokkal kellemesebb légkör volt a teremben, mint ahogy elképzeltem. Formáját tekintve viszont tényleg egy állásinterjúhoz hasonlított, ami kifejezetten pozitív, hiszen tapasztalatot is szereztem ezzel kapcsolatban.” P. Bence
Üzensz-e valamit a következő félévre a hallgatóknak?
„A következő félévre azt üzenném a hallgatóknak, hogy mindenképpen jelentkezzenek, hiszen már magával a jelentkezés folyamatával is sok tapasztalatot lehet szerezni, úgyhogy ebből csakis profitálni lehet.” P. Bence
„Bátran pályázzák meg, hiszen nincsen veszteni való, és ez egy kiváló alkalom megismerni a gyengeségeiket, illetve erősségeiket, amiknek majd egy állásinterjún is hasznát fogják venni.” B. Krisztián