Nyolcadik alkalommal rendezték meg az „EGY NAP ALATT A LOGISZTIKA KÖRÜL” versenyt az idén 60 éves NJE GAMF Karon

2024. január 26-27-én a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar logisztikai mérnök alapszakján nyolcadik alkalommal rendezték meg az „Egy nap alatt a logisztika körül” elnevezésű 24 órás logisztikai versenyt, melynek célja, hogy a műszaki területek és a logisztika iránt érdeklődő diákok betekintést kapjanak a logisztika világába, megismerjék a GAMF Karon folyó gyakorlatorientált logisztikai képzést, ezzel elősegítve pályaválasztási döntésüket. 

Az idei évben 63 csapat jelentkezett az ország szinte minden tájáról. 10 megye, 16 iskolájából, főként 12-14. évfolyamos diákok mérettették meg magukat az első online fordulóban. Közülük 20 csapat mérhette össze tudását, leleményességét, kreativitását, kitartását, szakmai elkötelezettségét a kecskeméti fordulóban, ahol a verseny fő projektjeként a csapatoknak egy valós ipari kihívásra kellett megoldási javaslatot tenniük 24 óra alatt. 

A regisztrációt követően, a Warm up! játék után, dr. habil. Fülöp Tamás rektor úr köszöntötte a csapatokat. Majd a valós logisztikai kihívásra választ kereső főprojekt feladat ismertetőjét követően a SZOBI ügyvezető igazgatójának, Palásti Gábornak az előadásán nyerhettek betekintést az ellátási lánc rejtelmeibe a versenyzők.

De túráztak is! Ki a Mercedes, ki a Duvenbeck üzemébe látogatott, de volt, aki az egyetemi tanszékek, vagy épp a Tőzsdetojás pénzügyi világában barangolt. Ezekhez kapcsolódva egy izgalmas Kahoot! játékon tesztelhették tudásukat a csapatok, miután részt vettek Bende György, a Mercedes – Benz Manufacturing Hungary Kft. logisztikai vezetőjének előadásán. Utána egy “Ördögi rejtvény” feladványon törték a fejüket, de nem csak azt, hanem a tojásuk csomagolását is tesztelték a Törésteszt játékban.

Ezt követően felépítették az Empire GAMF buildinget egy rakatépítő játékban, majd egy labirintusban eligazodva komissiózást és termelésszimulációs feladatot hajtottak végre. S mindemellett lázasan dolgoztak a projekteken és izgalmas tehergépjármű maketteket is gyártottak.

Az idei év nagy újdonsága, hogy a felvételi rendszer változásának köszönhetően az első 10 csapat tagjai fejenként 20-20 intézményi többletpontot, a 11-20 csapat tagjai pedig 10-10 többletpontot kapnak, amennyiben a GAMF logisztikai mérnök szakára jelentkeznek.  

 

A 2024-es mezőny legjobbjai

A dobogó harmadik fokára állhatott fel a Lean-elvűek csapata: Kiss Pál Zsombor, Terbe Nikolett és Dósa Fanni (Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum).

Ezüstérmes lett, és egyben a legjobb makett díját bezsebelve SZOBI gyárlátogatást nyert a Bethlen-elit csapata Kenyeres István, Papp Kornél és Édes Bence Norbert (Bethlen Gábor Technikum, Budapest).

Az első helyezést és vele a DSV támogatásával Koper kikötőjébe történő látogatást nyert a Boros-Holding csapata: Lőrincz Szabolcs, Kalabalukovic Dóri és Brenner Tamás (Hódmezővásárhelyi SZC Boros Sámuel Technikum, Szentes).

Közönségdíjas lett és DSV társasjátékot nyert a Csipet csapat: Tuba Noel, Izer András Dávid és Bagosi Dániel (Tolna Vármegyei SZC, Bezerédj István Technikum, Szekszárd).

Idén egy megható, a „Legnagyobb harcos”-nak járó különdíjjal kedveskedett a zsűri annak a fiatal és bátor tanulónak, aki egymaga, csapattársai nélkül küzdötte végig a 24 órás versenyt. Ő Pallay Márk, a Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum tanulója.

További helyezések
  1. helyezett: RaktárRugók Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum, Keszthely
  2. helyezett: TEN-trió Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum, Kecskemét
  3. helyezett: CPTGS Bajai SZC Türr István Technikum, Baja
  4. helyezett: Csipet csapat Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum, Szekszárd
  5. helyezett: Ásós Brigád BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum, Budapest
  6. helyezett: Mau Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum, Kiskunfélegyháza
  7. helyezett: Három grácia Bajai SZC Türr István Technikum, Baja
  8. helyezett: Magányos Idősek Klubja Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum, Szekszárd
  9. helyezett: DDB Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum, Kiskunfélegyháza
  10. helyezett: EREFÁJDI Bajai SZC Türr István Technikum, Baja
  11. helyezett: Born to Win Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum, Kiskunfélegyháza
  12. helyezett: LogIQ Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum, Keszthely
  13. helyezett: TRI-nity Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum, Kecskemét
  14. helyezett: Plan B Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum,
  15. helyezett: Beer-lak Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum,
  16. helyezett: Tripla C Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum,
  17. helyezett: Méhész és társai Bt. Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum, Szekszárd

  

A díjakat a nyertes csapatoknak Skopp Stephan, a zsűri elnöke adta át.

Az esemény zárásaként dr. Török Erika, a logisztika szakcsoport vezetője búcsúzott a versenyzőktől, és a 20 döntős csapat „Hajrá logisztika!” csatakiáltással köszönt el a versenytől.

Az idei verseny támogatói: DSV Global Transport and Logistics., SZOBI Italgyártó Kft., STI Petőfi Nyomda Kft., Duvenbeck Immo Logistics Kft., Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft.

Az eseményről a hiros.hu és a Hír TV Radar című műsora is beszámolt.

Találkozzunk jövőre!