A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karán online nyílt napot tartottunk 2022.02.02-án azzal a céllal, hogy azokat is tájékoztathassuk a 2022 szeptemberétől induló képzésekről és specializációkról, akik a korábbi nyílt napokon nem tudtak személyesen részt venni.
A program Dr. Kovács Lóránt dékán úr köszöntőjével vette kezdetét, majd pedig Árvai Zoltán, mint házigazda beszélgetett karunk oktatóival és hallgatóival az egyes szakok képviselőivel. Így például Dr. Weltsch Zoltán tudományos rektorhelyettes úr szólt a karon folyó kutatás-fejlesztési programokról és az ezeken keresztül a hallgatóinknak kínált lehetőségekről. Halczman Szilvia dékáni megbízott beszámolt az elérhető ösztöndíjakról és a legújabb oktatási formáról, a felsőoktatási szakképzésről.
Őket Angeli Eliza, a Duális Képzési Központ vezetője követte, aki informálta a nézőket a duális képzés sajátosságairől, jellemzőiről és a felvételizőket érintő tudnivalókról. Közben bekapcsolódott a beszélgetésbe négy duális hallgatónk, akik elmesélték tapasztalataikat, élményeiket a duális cégenél töltött gyakorlati képzéssel kapcsolatban.
A program további részében a különböző szakok képviselői Árvai Zoltán kérdési alapján érdekes információkkal szolgáltak a felvételiző középiskolások számára, így például Dr. Liska János dékánhelyettes úr a Gépészmérnök, Sári Zoltán a Járműmérnök, Busa Boglárka a Logisztikai mérnök, illetve Sári Bence a Mérnökinformatikus szak tudnivalóit tárta az érdeklődők elé.
Végül pedig Barabás László (Tech2Laci), aki számítástechnikai eszközök tesztjeiről közismert, a GAMF karon végzett informatikus és Piros Attila oktatónk tartottak egy bemutatót a virtuális valóság szemléltetése és az online oktatás témakörében. A prezentáció közben játékos kedvű nézőink között Laci kisorsolt három dedikált ajándékot, melyet a nyertesek azóta már kézbe is vehettek.
A délután zárásaként egy online szülői értekezletet is tartottunk, ahol elsősorban a középiskolások szüleinek fontos és érdekes információkról számolt be Halczman Szilvia, Angeli Eliza és Noel Gáborné, az Oktatási Igazgatóság kari referense.
Ha elmulasztotta volna megtekinteni az eseményt, most meg is nézheti a felvételeket: