Ez a verseny gyakorlatilag 15 éves hagyományra tekint vissza. 2008 -ban szerveztünk a GAMF -kar Informatika Tanszékén először országos robotprogramozó versenyt. Akkor még RCX, NXT majd később EV3-as robotokat használtunk. A verseny hazai versenyből nemzetközi versennyé nőte ki magát, az egyik évben még a nagy hírű MIT egyetemről is voltak résztvevők. A régi robotok felett elszállt az idő és az NXT robotokat Arduinok váltották fel. A verseny akkor is és most is teret adott a jó programozói készségnek és lehetőséget biztosít a természettudományos tárgyak iránt érdeklődő hallgatóknak. Az ide évben megrendezett versennyel Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából is szeretnénk tisztelegni – mondta el az informatika tanszék vezetője Dr. Pásztor Attila
Az idei versenyre 27 középiskola 75 hallgatója nevezett be. 3 előforduló keretében áramkör készítés és Arduino programozás volt a feladat. A döntőbe a 10 legjobb csapat került, akik közül egy a határon túlról Zentáról érkezett. A döntő a versenyen felül remek szakmai tapasztalatcsere is volt a tanulók számára. A verseny ideje alatt az ideérkező tanárok egy rövid egyetemi bemutatón majd egy szakmai kerekasztal beszélgetésen vettek részt – foglalta össze Sári Bence a verseny főszervezője.
A verseny végeredménye:
- BitSonic (Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum) – Kecskemét
- Polyp (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) – Budapest
- KUP TEAM (Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium) – Békéscsaba
- ElektroSokk (Szolnoki SZC Pálfy – Vízügyi Technikum) – Szolnok
- Kocka apostolok (Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium) – Kecskemét
- Konkáv háromszög (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium) – Zenta
- SpeedTeam (Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium) – Kalocsa
- Szondi01 (Nmszc Szondi György Technikum) – Balassagyarmat
- ByteBajnokok (Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium) – Békéscsaba
- Stardust Crusaders (CSZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola) – Cegléd