Nemzetközi programozó verseny a GAMF Karon

Neumann János születése 120. évfordulójának alkalmából a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara és a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium országos többfordulós, nemzetközi középiskolai programozó versenyt hirdetett 9-14. évfolyamos diákok részére immáron harmadik alkalommal. Idén először már a határon túli magyar középiskolások jelentkezését is várták! A döntőt 2023. március 24-én tartották 14 csapat részvételével.

A versenyt hagyományteremtő céllal indította a GAMF Kar Informatika tanszéke. A XXI. század műszaki, informatikai intelligens eszközeinek elengedhetetlen összetevője az a szoftver, programkód, ami a működést lehetővé teszi. A telekommunikáció, járműtechnológia rendszerei sem működnének programkódok nélkül. A közoktatásban is egyre nagyobb szerepet kap a programozás oktatása. 2022-től az informatikát felváltó digitális kultúra tantárgy érettségijének is kötelező része a kódolás.

A műszaki felsőoktatásból kikerülő jól képzett szakemberek utánpótlását a közoktatásban kell megalapozni. Ennek lehet egyik motivációs eszköze ez a rendezvény. Az nemzetközi versenyre 102 csapat nevezett, 3 országból. Magyarországról 88, Szerbiából 12, Szlovákiából pedig 4 csapat. A verseny négy fordulóból állt. Az első három online fordulóban a 2-3 fős diákcsapatoknak kreatív algoritmusokat kellett készíteni, amelyek segítségével egy-egy gyakorlat közeli problémát tudtak megoldani számítógép segítségével. A legjobban teljesítő 14 csapat kapott meghívást a döntőre. A döntőre Szabadkáról, Bajáról, Ceglédről, Kecskemétről, Székesfehérvárról, és Vácról érkeztek csapatok. A döntőben minden csapat két számítógépet használhatott az egyáltalán nem könnyű feladat megoldásához, és minderre csupán 90 perc idő állt a rendelkezésükre. Elméleti jellegű megközelítés helyett a gyakorlati szemléletet helyezte előtérben az ide feladatsor, kellő kihívást és nehézséget jelentve a jelenleg emelt szintű informatika érettségire készülő diákoknak. A döntőbe jutott csapatok munkáit szakmai zsűri értékelte, a kód precizitása mellett a kreativitást is figyelembe véve. 

A versenyzők egybehangzó véleménye szerint a verseny nemcsak izgalmas feladatokat tartalmazott, segítette az érettségire felkészülést is, de nagy hangsúlyt fektetett a csapatmunkában való dolgozásra is. Mindez alátámasztja a szervezők szándékát is. A szakmai zsűri véleménye szerint a döntőn szereplő diákok programozói tudása olyan absztrakt gondolkodásról és algoritmizálási tudásról tanúskodott, melyre az oktatásnak nagy szüksége van. A versenyt az „egybitesek” csapata nyerte meg, akik a Kecskeméti Katona József Gimnázium versenyzői. Második helyen végezett a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium csapata, csapatnevük: 42. Harmadik lett a „H” csapat, akik Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikumot képviselték. A negyedik helyen végzett a „Döndi Trió”, a Katedra Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium tanulói. A „using Math” csapat lett az ötödik, ők a Bajai SZC Türr István Technikum tanulói. Hatodik helyen végzett a „hmm…” csapat, melynek tagjai a Váci SzC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnáziumban tanulnak.

További információ:

Dr. Pásztor Attila

E-mail:        pasztor.attila@gamf.uni-neumann.hu

Tel.:            +36 20 421 9931

HelyezésCsapatnévIskolaTelepülés
I.egybitesekKecskeméti Katona József GimnáziumKecskemét
II.42Kecskeméti Bányai Júlia GimnáziumKecskemét
III.HKecskeméti SZC Kandó Kálmán TechnikumKecskemét
IV.Döndi TrióKatedra Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti SzakgimnáziumKecskemét
V.using MathBajai SZC Türr István TechnikumBaja
VI.hmm…Váci SzC Boronkay György Műszaki Technikum és GimnáziumVác