Lézersugaras technológiák és azok lehetséges orvosi alkalmazásai

Az előadás három részből áll. Az első részben a lézersugár fizikai eredetét és a lézernyaláb tulajdonságait ismertetem. A második rész a lézeres megmunkálás ipari alkalmazásait foglalja magába. Az utolsó részben bemutatásra kerülnek a lézeres mikromegmunkálás lehetőségei az orvosi implantátumok felületkezelései esetében. Az orvosi implantátumok felületkezelését a biokompatibilis tulajdonságok támogatása érdekében végezzük az emberi testbe való beépülés érdekében.
3D digitalizáció és az additív gyártás ipari és orvosi alkalmazásai

Az előadás a 3D digitalizáció (ezen belül főleg az optikai 3D szkennelés és a fotogrammetria) ipari és orvosi alkalmazásait mutatja be. A téma ismertetéséhez az előadó által ill. kollégáival és hallgatóival közösen megvalósított 3D digitalizációs munkák is bemutatásra kerülnek, mint például a gépkocsi karosszériájának és a repülőgép törzsének a 3D szkennelése. A 3D digitalizáció sikeresen alkalmazható a különféle orvosi ortézisek és protézisek tervezésénél is, amelyek prototípusai – de akár a végtermékei is – az additív gyártás („3D nyomtatás”) felhasználásával kerülnek legyártásra.
A tűzihorganyzás metallurgiája

Másodperceként világszerte korrózió által 5 tonna acéltermék semmisül meg. A tűzihorganyzás nevezetű eljárás nagyon hatásos módszer ennek elkerülésére. Volt szerencsém egy acélhuzal gyárban dolgozva, ill. egyetemi kutatásom során is, jobban megismerni ezt a technológiát. Szeretném ezt a ma már természetesnek vett eljárást Önöknek egy kicsit közelebb hozni.
Országos többfordulós programozó verseny középiskolásoknak

A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara országos többfordulós középiskolai programozó versenyt hirdet 9-13. évfolyamos diákok részére. 2-3 fős csapatok jelentkezését várjuk.
Pályaorientációs kiállítás #tanuljszakmát

A Kecskeméti Szakképzési Centrum meghívására képviseltük a Neumann János Egyetemet a #Tanuljszakmát elnevezésű pályaorientációs rendezvényen
Köszöntöttük az 1970-ben végzett hallgatóinkat

A képre kattitntva további információkat olvashat és képeket láthat.
Kedves Hallgatók!

Kedves Hallgatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2021/2022-es őszi félév várhatóan jelenléti oktatással valósul meg! Abban az esetben, ha az ágazati ajánlásokban szigorítások következnek be, akkor erről a megfelelő időben értesítjük hallgatóinkat!
Aranydiploma átadó ünnepség – várjuk 1971 – ben végzett hallgatóink jelentkezését!

Tisztelt egykori Hallgatónk! A Neumann János Egyetem idén is megünnepli a GAMF Műszaki és Informatikai Karon 50 éve, vagyis 1971-ben végzettek diploma átadásának jubileumát, mely alkalomból Aranydiploma átadó ünnepi kari tanácsülést tartunk, várhatóan 2021. szeptember 4-én. Jelenleg folynak az 1971-ben végzett egykori hallgatóink felkutatása, kérjük segítse Ön is munkánkat. Vegye fel velünk […]
Mesterséges intelligencia alkalmazás hallgatók számára

Mesterséges intelligencia alkalmazás hallgatók számára A 2020. október 28-i nagy sikerű Cognitive Services a gyakorlatban című elődását (https://gamf.uni-neumann.hu/informatika-neked-2020-10-28-cognitive-services) követően Kozák János egy mintaalkalmazást is összeállított az egyetem hallgatói számára, amelynek segítségével webes felületen illetve Androidos vagy iOS-es mobil eszközön is könnyen és egyszerűen kipróbálhatják a Microsoft Cognitive Services szolgáltatásának fontosabb elemeit. Az alkalmazáson keresztül két […]
Microsoft Mesterséges Intelligencia Tudásközpont a Neumann János Egyetemen

Microsoft Mesterséges Intelligencia Tudásközpont a Neumann János Egyetemen A Neumann János Egyetem és Microsoft Magyarország közötti sok éves együttműködés új elemeként a két fél megállapodásának eredményeképpen 2021. márciusában Microsoft Mesterséges Intelligencia Tudásközpont alakult a GAMF Műszaki és Informatikai Karon. A Tudásközpont munkájában részt vevő oktatók és kutatók nagy hangsúlyt fektetnek a Microsoft által az Azure […]